Munká(c)s hétköznap

Belekerültem az időgépbe! Ráadásul vihar van a szerkezetben. A határon egy órával kellett előre állítani az időt, de az ukrán állomásról kilépve a korai nyolcvanas években éreztem magamat. Aztán a szállodában megint vissza a jelenbe, majd a munkahelyre vezető úton ismét a múlt kísértett. Itt a tárgyalóban viszont például egy olyan vadonat új projektor van az asztalon, hogy bármelyik német vagy svájci irodában megirigyelhetnék.
A vasútállomáson rohamozó privát taxis férfiak régi romániai emlékeket idéztek. Hasonlóan a benzinszagú szakadt Lada, a méteres lyukak az úton, az akadozó ablaktörlő és az általános félhomály még a város közepén is. A biztonsági öv használata szemmel láthatóan rajtam kívül másnak meg sem fordult a fejében, nálam pedig nem is volt öv a hátsó ülésen. Aztán amikor a pirosan villogó fénysorompó és lezárt sorompó mellől előjött a bakter és integetett, hogy menjünk át bátran, akkor azt hittem, hogy csak egy sínpáron kell óvatosan áthajtani, de kiderült, hogy egy legalább tíz vágányos rendezőpályaudvaron kocsikáztunk át így.
A szálloda teljesen rendben van, voltam sokkal rosszabb körülmények között Svájcban.

Itt a cégnél a legfurcsább a konyha. Első ránézésre éppen olyan, mint bármelyik munkahelyi konyha, két négyszemélyes asztallal, hűtőszekrénnyel, tűzhellyel. Csakhogy itt délelőtt egy hatalmas fazék káposzta rotyogott a tűzön, és a szakács néni éppen céklát pucolt. Ilyet még sehol nem láttam a világon, pedig megfordultam már egypár irodai kávézós konyhában! Délben szigorú időbeosztásban együtt ebédel 8 fős turnusokban az egész brigád, kb. 50 ember.

Nagyon tetszik ez a hely az összes szélsőségével együtt.